Erőss Zsolt társaival eltűnik a hegyek közt

Expedíciónk ezekben a pillanatokban hagyja el a remek kávékkal ellátott Katmandut, hogy eljussunk célunkhoz, az Annapurna alaptáborába. Bár az út normál esetben 3-5 nap, mi két hét múlva érkezünk, és nem azért, mert számolunk az eltévedéssel, hanem mert hosszabb úton megyünk. Direkt. Megkerüljük az egész hegyet, hogy ezalatt akklimatizálódjunk. A 4-5 ezer méter magasan vezető út felénél pedig megmászunk egy 6 ezer méteres csúcsot is.

foldesandras: saIMG 8714

Nepál sajátos településszerkezetű ország. A himalájai völgyek sűrűn lakottak, falvak sorai követik egymást, csak éppen ezek közt, a terepadottságok miatt nincs aszfaltozott út. Az egyetlen közlekedési eszköz itt a láb. Ez talán kényelmetlen az őslakosok számára, a nyugati túrázók számára viszont a környék túraparadicsom.

foldesandras: saIMG 8739

Nézze meg az expedíció katmandui napjait képsorozatunkon!

A helyiek mindennapos közlekedési útvonala ugyanis kijárt és kellemes ösvény a Himalája csúcsai közt. Az egynapi járóföldekre fekvő falvak miatt az éjszakát hegyi házakban lehet tölteni, így sem sátrat, sem élelmet nem kell vinni. Reményem, hogy mindemellett második kedvenc civilizációs találmányunkkal, az internettel is találkozom. (Első kedvenc civilizációs vívmányom a kerékpár.)

Készüljenek tehát a magashegyek játszóteréről érkező beszámolóinkra. Ha két hétre mégis eltűnnénk, akkor sem kell veszett jak támadására gyanakodni, hanem egyszerűen csak az a helyzet, hogy a civilizáció kevésbé erőteljesen terjed, mintsem azt gondoltam volna. Ez esetben az alaptáborba érve, műholdas kapcsolaton keresztül folytatjuk a tudósítást, a legérdekesebb résszel, az Annapurna 8091 méter magas csúcsának megmászásával. 

Hozzászólások

süti beállítások módosítása