Erőss Zsolt és társai elindulnának az Annapurnára, de nem tudják, hogy a helikopterrel nem lehet viccelni. Helyszíni tudósítás.
Az expedíciót kísérő túracsapat távozása után rövid időre olyan lett a hangulat, mint amikor véget ér az osztálykirándulás, és a tantestület csöndesen dől hátra a tanáriban. A bensőséges szöszmötölés fél órát tartott, amikor megérkeztek a hordárok, a szakácsunk és a konyhafiú. Hirtelen nepáliak tömegei kavarogtak szállásunk udvarán.
Voltak aggastyánok, kopott zakóban, vagy eldönthetetlen korú alakok hamisított melegítőkben, fiatalok seggig letolt farmerben. Néhányan vidáman beszélgettek, mások mogorván ültek a csomagjukon, voltak köztük vékonyak és egészen soványak is. Egyetlen közös volt bennük, egyik sem beszélt angolul. Végül elénk állt egy 160 centis srác, akinek arcán zavarba ejtő módón egyszerre volt jelen az összes létező szolgálatkészséget és pozitív hozzáállást jelző arckifejezés. Tíz angol szóval többet tudott a többieknél, így kiszedtük belőke, hogy ő lesz majdani alaptáborunk konyhafiúja.
Alacsony beosztása ellenére úgy tűnt, hogy ő felelős további utunkért. Hosszasan fejtegetett valamit, és mivel azt figyeltem, miként tobzódnak arcán a barátságos és szerény arckifejezések, csak később esett le, hogy arra lyukad ki: talán nem indulunk el holnap, mert a felvonulási út egy szakaszán meredek üvegjég van, amin nem jutnak át a hordárok. Lázadás! Már az első napon. Hirtelen a 18. században találtuk magunkat. Nem elég, hogy sem netünk, sem térerőnk nem volt, de hordáraink is fellázadtak ellenünk.
Mi azonban jobb fejek voltunk, mint a gyarmatosítók, és korbácsolás helyett meghallgattuk a panaszokat. Annak ellenére is, hogy a történtet valóságértéke minimális lehetett, hiszen egy hegyoldalnyi üvegjég eltűnéséhez nem egyetlen nap várakozás, hanem gyors globális felmelegedés kell. A tárgyalást nehezítette, hogy kísérőnk behízelgő stílusa nem engedte, hogy bármire nemet mondjon. „Talán elindulunk holnap” – duruzsolta, mi pedig bólogattunk, noha nyilvánvaló volt, hogy sehova nem megyünk, hiszen akkor már rég csomagolna a válogatott társaság.
A fiú kommunikációja olyan humoros volt, hogy egész este eldöntendő kérdésekkel bombáztuk, amelyekre egészen bonyolult módokon végül mindig pozitív választ adott. Lecsapva egy ilyen lehetőségre, megjegyeztük, ha tényleg olyan „szép” a felmeneti út, akár már reggel felkerekedhetünk. A sejtelmes titok miatt azonban maradnunk kellett, kísérőnk ezért váratlanul a háromnapos út borzalmas nehézségeinek ecsetelésébe kezdett. Első nap egy végtelen hegyoldalt kell megmásznunk. Másnap kelünk át az üvegjéggel borított meredélyen (eszerint mégsem tűnik el váratlanul), a harmadik nap pedig két vad folyót kell kereszteznünk, híd persze nincs. „Úszni kell majd ugye?” – csapkodta a térdét Mécs Laci, de a konyhafiút nem lehetett kizökkenteni. „Nem, kőről kőre ugrálni” – mondta, és leírása már olyan volt, mintha egy videójáték pályáit vennénk sorba. „És a negyedik nap?” Talán érezte, hogy túllőtt a célon, úgyhogy „a negyedik nap könnyű nap, délben már a táborban ebéd” volt a válasz.
Komoly arccal tettem fel az utolsó kérdést, de ezek után lehervadt arcunkról a mosoly. „Ha ilyen veszélyes, akkor mehetünk helikopterrel?” – utaltam a szupersztár alpinistákra, akiket légi úton szállít az alaptáborba irodájuk. „Nem” – vágta rá a konyhafiú, olyan határozottsággal, mintha egy korrekt német utazásszervezővel ülnénk szembe.
„Ezt betanították neki az irodában, ha helikopterrel akar menni a kuncsaft, azonnal nemet kell mondani” – vélte Zsolt. A behízelgő nepáli egyhetes nem-mondó-kurzuson sajátíthatta el a kifejezést, mert onnantól, ha a közelünkbe kerülve rákérdeztünk, „helicopter maybe?”, ő reflexből mondta, hogy no. „Jó idő holnap?” – fordultam hozzá végül gyarmati angolsággal. „Igen, nagyon, talán” - válaszolta, én pedig kinéztem az esőtől homályos ablakon a bánatos nepáli éjszakába.
Epilógus: Az időjárás nem változott, de a következő este a hordárok csomagolni kezdtek, így reggel valószínűleg indulunk. Expedíciónk szervezője, Kollár Lajos kiderítette, hogy 500 kilónyi felszerelésünket 12 hordár, egy szakács és egy konyhafiú szállítja velünk az Annapurna alaptáborába.
Hozzászólások