Szuvenírbuddhizmus

A szerzőt abuzálja egy buddhista apáca, majd Erőss Zsolttal megmászik inkább egy közeli hegycsúcsot. 

„Ez olyan, mint az Idétlen időkigben” – mondta reggel szobatársam, Attila, a pénzpiacok Zorrója, aki magas pozícióját cserélte fel Nepál magaslataira. A trekkingcsapat tagjának megjegyzése nem volt alaptalan. A túra napjai, bár csodás vidékekre vezettek minket, megdöbbentően hasonlatosak voltak Bill Murray filmjének egyetlen, és újra meg újra ismétlődő napjához. Reggel hétkor zörög az óra, gyömöszöljük a hálózsákot a tokjába, reggelizünk, pont ugyanazt, mint előző nap. Gyalogolunk esig, amikor megszállunk egy hegyi házban, ahol ugyanabból a pár ételből választhatunk, mint 24 órával korábban. Végül elájulunk, és reggel zörög az óra. 

A végtelen ciklusból nem egy mindent elsöprő szerelem szakított ki minket, hanem Manang városa, ahol pihenőnap várt ránk. „Internet, boltok, még mozi is van” – mesélte Mécs Laci, az expedíció egyik mászója már napokkal korábban. Szemeim előtt egy Chamonix-hoz hasonló hegyi városka lebegett, így a célunkat elérve kis híján tovább mentem. Civilizációs központ helyett egy ugyanolyan faluba érkeztünk, mint az összes többi. Kőházak egy kőlapokkal kirakott út két oldalán. Különbség annyiban volt , hogy minden ház aljában kis étterem, vagy boltocska működött. Chamonix-ra csak az árak emlékeztettek. Egyetlen kólára rakott profitból hetekig megélhetett egy nepáli család. Nem beszélve az internetről, ami legalább olyan drága volt, mint amilyen lassú. Csak az tette romantikussá a netezést, hogy tudtam, az üzenet megjárja a világűrt, mielőtt befut a magyar szerverekre.

Az utcán pedig több volt a külföldi túrázó, mint a nepáli, mivel valamiért mindenki itt tartotta a pihenőjét. Mintha valaki kikiáltotta volna, hogy pont ez, a többi helytől semmiben nem különböző falu a centrum, és nem pedig mondjuk egy ugyanilyen, öt kilométerrel arrébb. És ezt mindenki elhitte.

A pihenőnap a hegyen egyébként nem azt jelenti, hogy egész nap limonádét szopogatunk egy jacuzziban. A közelgő 6 ezres csúcsmászásunk akklimatizációs túrájaként felkapaszkodtunk a szemközti hegyoldalra, ahol egy buddhista kolostor nézett le a világi nyüzsgésre. Fél óra kapaszkodással értük el a kis menedéket. A 3900 méteren lebegő sztúpa és az imazászlók az örök bölcsesség hangulatát árasztották. Merengésemből egy ráncos arcú, vörös kaftános apáca zökkentett ki. Barátságosan beinvitált a szentélybe. A félhomályban a tibeti kolostorok világa tárult elém. Minden pont olyan volt, mint a tibetes hollywoodi filmekben. Imazászlók, Dalai Láma-képek, füstölők és mécsesek. Továbbá, ami nem látható az ilyen mozikban: egy poros, Ausztrália formájú ébresztőóra a polcon, meg egy sor német és angol turista a fal mellett. A középen gubbasztó lámát figyelték ájtatos arccal. Lelkesültségük érthető volt, ilyen lámát Spielberg is nehezen kasztingolt volna. Állítólag 96 éves volt, arcán a világ összes bölcsessége hagyott ráncokat. De ami ennél is fontosabb, egzotikus, vörös ruhát és kalapot viselt. A turisták sorban a láma elé járultak, pénzt helyeztek az asztalra, majd komoly arccal földig hajoltak, mire a láma egy szentelt szalagot helyezett a nyakukba, imák mormolása mellett.

„Jó szerencsét hoz” – suttogta mellettem egy úr, olyan arccal, mintha az elmúlt ötven évét barlangban meditálással töltötte volna, nem pedig egy bajor üzemben, esténként pedig vidáman sörözve a bierstube-ban.

A kedves apáca is intett, hogy én jövök, de mivel nem beszélt angolul, mosolygással és barátságos bólogatással próbáltam tudtára adni, hogy minden tiszteletem a buddhizmusé, ha már vallás, akkor az emberek inkább legyenek buddhisták, mint KDNP-sek, de ennek ellenére a pénzért osztott szuvenírbuddhizmusnak nem lennék követője. A mosoly nemzetközi nyelv, de úgy tűnt, mindent mégsem lehet elmondani vele. A néni egyre agresszívebben taszigált a lámához, míg végül intett, vagy benyalom az áldást 200 rúpiáért, vagy hagyjam el a helyiséget.

Kifelé menet még láttam a lányt, aki a láma elé térdepelve keresztet vet, de a felénél rájön, hogy az egy másik film, és sután a földig hajol inkább.

A kolostor előtt Erőss Zsolt és Horváth Tibor várt. Két túrázóval elindulunk a kolostor feletti hegyre, ahonnan olyan kilátás nyílt a szemközt magasodó, közel nyolcezres csúcsokra, mintha moziból néznénk őket. Vagy inkább, mintha ők néznének minket, és jól szórakoznának.

 

Hozzászólások