Orosz rulett kezdődik az Annapurnán?

Erőss Zsoltékat visszafordulásra biztatja az alaptábor.

A nap egyetlen nem rádiós eseménye reggel zajlott, amikor a neves spanyol mászó, a 70-es éveiben járó Carlos Soria egy küldöttség élén megjelent az étkezősátrunknál, hogy tolmácsai útján elmondja: a friss időjárás jelentést látva letettek előző esti tervükről, hogy ők is nekivágjanak a hegynek. A pénteki jó időt ugyanis szombaton várhatóan egész napos havazás követi. És bár vasárnap tiszta idő lesz, sőt, nagy szerencsével akár a csúcsot is elérhetik, a visszaereszkedés a mély hóban, majd az érkező havazásban már kétséges.

A tolmács lefordította a spanyol meteorológus levelét, majd hozzátette, a végén már csak a személyes megjegyzések vannak orosz rulettről, és hasonlókról.

Mi annyit tudtunk Zsolték reggeli bejelentkezéséből, hogy a hármas táborból elindulnak a négyes felé. A pedáns módon rádiózó iráni mászó révén tudtuk meg, hogy a tervek szerint nem mennek el a 7100 méteren fekvő négyes táborig, hanem kialakítanának egy köztes tábort 6800 méteren. Az iráninak adás közben azonban lemerült a rádiója, így társának nem volt ideje előállnia javaslatával, hogy okosabb lenne visszafordulni.

Ha az előrejelzések igazak, akkor a csapat csapdába mászik bele. A viszonylagos jó időben magasra jutnak, a lehulló hó miatt azonban már lavinaveszélyes terepen kell megtenniük a visszautat, egyre romló időben, és persze már fáradtan.

Ahogy Carlos Soria mondta, lesz még esély a hegyen, igaz, szerinte már csak a következő szezonban.

Mi is szerettük volna közvetíteni a hírt, de barátaink nem jelentkeztek. Bizarr volt a tudat, hogy míg a napos tábor környékén sétálgatunk, ők légvonalban talán ha két kilométernyire tőlünk a mély hóban küzdenek, nyilván egyre jobban érezve a magasság hatásait is.

Zsolt hangját még talán nem hallottam olyan törődöttnek, mint ötkor, amikor bejelentette, hogy elérték a tábort, sátort állítottak és pihennek. Lajos körmondatokban előadta, hogy le kellene jönniük, amire annyit válaszolt: majd megbeszéljük a többiekkel. De ahogy tegnap, most sem hallottunk felőlük azóta. Az iráni nő úgy tudja, a csapat továbbhaladásra készül. Az étkezősátorban ülünk, a néma rádió körül.
 

Hozzászólások

süti beállítások módosítása