Miért nincs tiramisu 5500 méteren?

Erőss Zsolt a Himalája nagy magasságában kólával és lazaccal találkozik.

Az ötezer méteres táborban ébredve kiderült, hogy egy magashegyi poszterbe másztunk bele. Havas csúcsok karéjában voltunk, egy vízszintes hómező szélén. Zsolt már akkor útra kész volt, amikor én még csak a hálózsákomat csomagoltam. Ruhában feküdt le vékony hálózsákjában, nem is reggelizett indulás előtt, majd a kettes táborban, mondta. Meglepődtem, az általam ismert iskolák szerint mászás előtt szénhidrátot kell fogyasztani, és legalább egy liter folyadékot, hiszen lehet, hogy csak este ehetünk ismét.

Az út egyébként nem volt nehéz, kereszteztük a hómezőt, amelytől biztonságos távolban lavinák szakadtak le a hegyoldalakban. Aztán a szemközti meredek hómezőn nekivágtunk az ismeretlennek. Felfedező hangulatomból csak akkor zökkentem ki, amikor felettünk két alak porzott lefelé, lazán, fél kézzel fogva a kötelet. Óriás pehelyruhákat viseltek, de egyikük fején bézból sapka volt, mintha már az alaptáborban lennének. Az első csúcsmászók voltak, egy kínai srác és a serpája. Elmesélték, hogy aznap 11-en jutottak fel, két kínai, két indiai és egy amerikai mászónő. Továbbá a serpáik, akik segítették őket.

Barátságos small talk után a csúcsmászók mentek haza, az oxigéndús környezetben fekvő kínai és nepáli otthonaikhoz, mi pedig másztunk bele a légritka zónába. Egy normál esetben izgalmas, az elhelyezett kötelek miatt azonban inkább csak megerőltető jégfalon kapaszkodtunk fel, majd következett a szokásos vánszorgás egy olyan emelkedőn, amely ha a Budai-hegyekben van, akkor indiánszökdelésben, medicinlabdával a kézben sem lenne bonyolult feladat.

A négy óra kapaszkodás ebben a magasságban soknak számít, de kevésnek, ha a nap egészét nézzük. Délelőtt tizenegykor érkeztünk meg 5500 méterre, ahol egy hódomb és egy jégfal közt 6-8 sátor állt. „Csak nem jön most ide senki” - magyaráztuk meg magunknak, hogy ezúttal sem állítunk sátrat, hanem befekszünk az egyikbe. Ennyi erővel azonban felverhettük volna a sajátunkat. Ebben a magasságban ugyanis már élt a hegy, a hetek óta álló sátrak alól elolvadt a hó, kifolyt a jég és csúsztak a hófelszínnel együtt: az egyik alatt félméteres gödör volt, a másik ferdén állt, a harmadikat pedig telezsúfolták a csúcstámadáshoz előkészített felszereléssel. Végül egy gödrös sátrat választottunk, összetömörültünk a legmélyebb pontján, és elkezdtük a másnap reggelig tartó akklimatizációnkat.

Amíg a testünk tette a dolgát, elménknek nem sok feladata volt. Kinn eleredt a hó, a fejünkben pedig megjelent az a tompa fejfájás, amelynél tengerszinten azt szokta mondani az ember, hogy nahát, pedig azt hittem, azon a helyen normális bort adnak. Az előttünk álló 18 óra szabadidőt Zsolt Sudoku fejtéssel, Tibi szunyókálással, én zenehallgatással kíséreltem meg kitölteni.

A program délután vett új irányt. Serpák érkeztek sorban a táborba, a csúcstámadó csapatot kísérték, előrejöttek előkészíteni a tábort, hogy mire leérnek, meleg tea és étel várja őket. Vidám beszélgetés töltötte meg a ritka levegőt, aztán lehúzódott sátrunk cipzárja és megpillantottunk egy óriás pehely overallba öltözött nepálit, akinek szeme körül világosabb foltot hagyott a hetek óta viselt napszemüveg. A gödör alján összetömörült, és ürgeként pislogó társaságunkat megpillantva elvigyorodott, úgyhogy gyorsan megszólaltam, hogy nyilvánvalóvá tegyem, tudunk beszélni, csak az látszik rajtunk, hogy hat órája heverünk tétlenül.

A serpáról pedig kiderült, hogy expedíciónk szervezőjének, a legfiatalabbként mind a 14 darab nyolcezrest megmászó Mingmának az öccse. Neki ez volt a tizenegyedik nyolcezrese. Dawa távoztában benyújtott nekünk egy csomó amerikai csomagolású ételt, italport, - az amerikai mászónő feleslegessé vált tartalékait. Végül pedig a legmeglepőbb dolgot, amit hegyen valaha is láttam. Egy másfél literes kólát. Senki nem fárasztja magát ugyanis azzal, hogy folyadékot cipeljen fel, ha kell, hóból olvaszt magának. Nevettünk, jók voltak a kilátásaink, úgy tűnt, a magashegyi luxus folytatódik, és a hármas táborban talán már friss tiramisu is lesz.

Másnap hajnalban a Mécs Lászlóval kiegészült csapat visszaereszkedett az alaptáborba, hogy néhány nap pihenő után elinduljon az Annapurna kulcshelyére, a hármas táborba.

A következő előadók segítettek az akklimatizációs túrán:

  • Amadou and Mariam – Welcome to Mali (Az afropop a legjobb a hideg reggeli indulásnál)
  • Ratatat – Remixes 1. (Sound of the Police a meredek hólejtőn)
  • Ima Robot – Monument to the masses
  • Robert Hood ismeretlen mixe (Az őstechnót végtelenül hosszú hólejtőn vánszorgáshoz találták ki)
  • Regina Spektor – Far (Sátorban merengéshez)
  • RZA – Digi Snack (Még további órák a sátorban)
  • Neil Young – Harvest (A hetvenes évek nagy mászói is napokat ültek a sátorban)
  • The XX – XX (Elalvás előtt)
  • Tipper – The Seamless Unspeakable (Elalvás után)

Szolgálati közlemény: A szerző a hármas táborba már nem kíséri el a hegymászókat, így tudósításunk minden körülmények közt folytatódik.

 

Hozzászólások

süti beállítások módosítása