Sosem látott luxus 4200 méteren

A magyar Annapurna expedíció megérkezik az alaptáborba, ahol a business classon ülve értesül az év első sikeres csúcsmászásról.

Épp csak beestünk az alaptáborba, és megpillantottam az első gyanús jelet. Zöld padlószőnyeg volt a konyhasátorban. De nem fogtam gyanút, négy nap kemény gyaloglás volt mögöttünk, egy széket akartam és egy tányér meleg levest. A következő jel csak percekig váratott magára. Megjelent az asztal végén egy nepáli srác és közölte, ő a pincér. Nem a konyhafiú, az alaptábori szakács, vagy az egyik expedíció serpája, hanem a pincér.

Még ebédeltünk, mikor az alaptábori csapat már felállította a sátrainkat, olyan méretű matracokat fújtak fel, amelyek vetekedtek az otthonra vásárolt NASA-technológiás ágybetétemmel, pedig arra még európai viszonyok közt is büszke vagyok, majd párnákat vettek elő, made by indian technology felirattal. Beájultunk a sátorba.

A vacsoránál már az volt az érzésem, hogy valójában nem ébredtem fel. A pincér forró kéztörlőket osztott ki csipesszel, hogy aztán puha kézzel a sült csirkét fogyasztva azt lessem, mikor vonul be végül az alaptábori személyzetből verbuválódott kamarazenekar, hogy diszkrét reneszánsz dallamokkal segítsék emésztésünket.

Tavaly óta ennyit fejlődött volna a magashegyi kultúra? – értetlenkedtünk. Bár az alaptáborokra mindig is a kényelem magas foka jellemző, hiszen úgy nem lehet a hegyen az utolsó erőkig küzdeni, ha visszaérkezve az ember nem fekhet le pihenni, hanem krumplit kell hámoznia és elmenni vízért a teához. De az, amit itt tapasztaltunk, már a korábban ismertetett hollywoodi szintet súrolta.

Mécs Laci elmélete szerint a mi expedíciónkat egy gazdag nyugati mászókból álló teamhez csapta hozzá a szervező cég, így mi is a számukra rendelt business class ellátását kapjuk. Arról sajnos nem tudtunk meggyőződni, hogy fest egy ilyen high society mászó Gucci pehelyruházatában és Louis Vuitton-hátizsákjával, mivel a tábor kísértetiesen üres volt.

„Mindenki a hegyen van – mondta kérdésünkre a főszakács. - Három hét várakozás után most van az első csúcstámadó idő.” Társaságunk hirtelen elcsendesedett. „Izgulsz?” – kérdeztem Zsoltot. „Izgulok.”

Update: A csúcstámadásról szóló információk egy ideig a várakozó csapatok kétségbeesett és reménytelen próbálkozásának tűntek. Egy nappal később megjelent a táborban egy sváci-török, majd egy mexikói páros (férj és feleség), akik a kettes és hármas tábor közti lavinák miatt menekültek le a hegyről. Az aggodalmas arccal és rádiókkal a kézben mászkáló serpák egy kínai-amerikai csoport csúcstámadásáról beszéltek, de még a következő nap is jövő időben. Tizenkilencedikén éjjel azonban meggyulladtak az alaptábor buddhista szentélyeiben az illatos fenyőágakból rakott tüzek. „Most indulnak a csúcsra” – suttogták a késő éjjelig ébren maradók. Huszadikán, reggelinél (tejeskávé, müzli, csokis palacsinta) nyüzsgés támadt a tábor központjában. „Egy csapat elérte a csúcsot. 11 óra gyaloglás után.” Egy kínai mászó, oxigénpalack és három serpa segítségével az idényben elsőként állt az Annapurna csúcsán.

Hozzászólások

süti beállítások módosítása