Igenis létezik magashegyi luxus

Erőss Zsolt és társai közel a Mont Blanc magasságában olyan házat találnak, amilyet még Hollywood sem mert megfilmesíteni.

Van az Ég és jég című filmben egy rész, amikor röviden felvillantják a gyanútlan nézőnek az alaptábori életet a K2 alatt. Aki járt már valaha egy nagy hegy alaptáborában, annak ez a film legszórakoztatóbb jelenete. A világ második legmagasabb csúcsának lábánál tüzek lobognak, hús sül, söröket kapkodnak ki jeges vödrökből és a színes égősorok alatt táncolnak is páran.

Bár 5250 méter magasan ezen tevékenységek közül egyetlen is lehetetlen, azért túránk során kiderült: a kép csak 80 százalékban hollywoodi túlkapás. 4540 méter magasságba érve, a kopár barna dombok, és a felettük csúcsosodó fehér hegyek ölelésében megtaláltuk azt a helyet, amiről a bohó rendező az álomtábort mintázhatta.

A sátrak helyett alacsony kőházak álltak egy udvar körül, de amúgy letagadhatatlan volt a hasonlóság. A tágas, körben ablakos, faborítású közösségi helyiségben lampionok lógnak, alattuk a világ minden közepesnél jobb GDP-jű országából származó túrázók isszák a tejeskávét, térképeket nézegetnek vagy, ahogy a mi csapatunk, kártyáznak. A pultnál egy rasztahajú nepáli ül a Macbookja mögött, és vagy intellektuális dj-tevékenységet folytat, egymás után rakva be Dave Matthews Bandet, Miles Davist, Led Zeppelint, vagy felveszi a rendelést csokis palacsintákra, fahéjas csigára és sajtos momóra. És amit még az Ég és jég rendezője sem mert bekamuzni a filmjébe: a turisták, péksütemények, tejeskávék és a falat díszítő tibeti maszkok közti teret jó jelerősségű wifi töltötte ki. Laptopok parázslottak az asztaltársaságoknál, és az interkontinentális csetfolyamnak köszönhetően olyan volt a hangulat, mintha nem is közel a Mt Blanc csúcsának magasságában, és amúgy a Himalája közepén lennénk.

A hangulat inkább egy kellemes alpoki turistaházat idézett, igaz, radler helyett teát ittunk literszámra, a jó akklimatizációhoz ugyanis jelentős folyadékbevitel, majd az ezzel járó folyadékürítés szükséges.

A magas rezgésszámú társasági életben elsősorban a túra tagjai vettek részt, a hegymászók a külső szemlélő számára csendes, a feladat súlyától megrettent alakoknak tűntek.

Míg a trekkingesek a következő nap előttünk álló 5400 méteres hágó, négyen pedig a 6100-as csúcs megmászásáról beszéltek, a hegymászók laptopjuk, Kindle-jük vagy könyvük fölé hajoltak. Gyors körkérdést intéztünk hozzájuk, hogy milyen táplálékkal rohamozzák majd a Thorung peak-et.

Mécs László: „Egy pilótakekszet és Milka Waffert viszek.”
Horváth Tibor: „Egy Bounty-nál és egy fél literes Sprite-nál nem kell több.”
Erőss Zsolt: „Ha ennyi mindent visznek, akkor én majd kérek tőlük.”

Hozzászólások